TRNAVA 2. mája 2020 - K Nedeli Dobrého pastiera napísal trnavský arcibiskup Mons. Ján Orosch pastiersky list, ktorý kňazi čítajú pri online svätých omšiach z kostolov Trnavskej arcidiecézy. Pastiersky list vám prinášame v plnom znení.
Drahí bratia a sestry,
mnohí z nás poznáme, aké to je, keď sme pod psychickým tlakom, keď sme fyzicky vyčerpaní a nedokážeme sa, ako sa vraví, postaviť na vlastné nohy. A čo, ak je práve vtedy potrebné niekomu pomôcť? Sme ochotní skôr ratovať seba alebo iných?
Perzský kráľ Xerxes I., ktorý začal panovať v roku 486 pred Kristom, zaútočil na Grékov, avšak bitku prehral. Z Európy sa snažil loďou preplaviť po Stredozemnom mori do svojej vlasti, ale počas plavby ich na mori prekvapila veľká búrka a hrozilo, že sa loď potopí. Vtedy kráľ vydal rozkaz vyhodiť do mora celý náklad. To ale nestačilo, a tak pobočníci kráľa podľa jeho ďalšieho rozkazu začali hádzať do mora postupne aj vojakov, len aby sa kráľ Xerxes zachránil.
Úplne iným kráľom je Ježiš Kristus. On je náš kráľ a správa sa ako opravdivý Dobrý pastier. Preto sa narodil a preto prišiel na svet, aby sa za nás obetoval, a tak nás zachránil od večnej smrti. Jeho výrok, že Dobrý pastier dá aj život za svoje ovečky nielen vyslovil, ale aj uskutočnil. Obetoval seba, aby nás oslobodil. Preto Cirkev počas celého veľkonočného obdobia ďakuje svojmu Kráľovi za dar záchrany pred večnou záhubou.
Dnes, na štvrtú veľkonočnú nedeľu, slávime Ježiša Krista - Dobrého pastiera. Osobitne prosíme Pána, aby nám dal dostatok svojich nasledovníkov. Boh nám duchovných pastierov neposiela bez nášho angažovania sa. Sú jeho odpoveďou na naše prosby, túžby a najmä kresťanskú výchovu detí v našich rodinách. Pán vyžaduje našu spoluúčasť a až potom zošle dar povolania. Chce, aby sme mali dobrých, horlivých a obetavých duchovných pastierov, kňazov a rehoľníkov, takých, ktorí sú ochotní obetovať sa za svojich veriacich. Darovať svoj život však neznamená len mučenícku smrť. Žiť pre veriacich, obetavo ich sprevádzať s plným nasadením po ceste spásy, s úmyslom slúžiť im - to od nás, kňazov, Pán očakáva. Avšak je potrebné dodať k tomu, že čosi podobné očakávame aj my, duchovní pastieri od našich veriacich, bratov a sestier. Tak, ako náš Dobrý pastier - Ježiš Kristus, i my očakávame prijatie našej lásky a obetavosti od veriacich. Denne totiž dostávame od našich veriacich okrem množstva ďakovných listov aj listy plné výčitiek, prejavov nespokojnosti a deštruktívnej kritiky.
Blízkosť nového koronavírusu vyplavuje z ľudského vnútra všeličo - dobré i zlé. A práve tento problém prišiel vhod nesympatizantom Cirkvi a zneužívajú ho. Nie je to však nič nové v histórii kresťanstva. Veď aj rímsky cisár Nero obvinil kresťanov z podpálenia Ríma. Ugandskí mučeníci boli zasa upálení, lebo sa vraj bohovia hnevali na kresťanov, keďže zemetrasenie zničilo krajinu. V skutočnosti problém bol v tom, že mladí kresťania nechceli zdieľať praktizovanie homosexuálnej orientácie s ich kráľom. Keď sa deje v spoločnosti niečo zlé, žiaľ, často sa hľadá vinník, na ktorého možno zvaliť vinu. Boh a Cirkev bývajú vhodným terčom. I keď neveria v Boha, majú až výborne naštudované, že kresťania majú krivdu trpezlivo znášať a neodpovedať zlým za zlé. Sú si istí, že zo strany kresťanov sa netreba obávať takého nebezpečenstva ako to bolo napr. v prípade satirického časopisu Charlie Hebdo. A preto pokračujú vo svojom ťažení. Niekomu vadí náš nesúhlas s liberálnymi názormi dnešných mocipánov, alebo štýl kresťanského života, ktorý je v súlade s evanjeliom a kresťanskou morálkou, teda sme iní, čo ich provokuje. Aj Ježiš už svojim príchodom na tento svet provokoval Herodesa, neskôr svojim verejným účinkovaním, učením a zázrakmi, keď ho vlastní rodáci chceli zhodiť z nazaretského vrchu. A napokon kruté odsúdenie, keď im vrah a zbojník Barabáš bol prijateľnejší než Kristus.
Často počúvame aj z úst veriacich: „Biskupi nám pozatvárali kostoly!“ Ak by to biskupi z vlastného rozhodnutia nariadili, tak by to mohli aj zrušiť, lenže v tomto je nedorozumenie. Tu išlo o štátne a nie cirkevné nariadenie. Biskupi to nenariadili, len informovali o tom, čo nariadil predseda vlády a hlavný hygienik. Naši veriaci, z ktorých niektorí bez škrupúľ zdieľajú názory liberálov, zabúdajú pritom na možnosť návštevy kostolov, ktoré sú v určenom čase otvorené pre súkromnú modlitbu veriacich, adoráciu a prijatie sviatosti pokánia a Eucharistie za predpísaných hygienických podmienok. Biskupi sa od začiatku pandémie usilovali o kompromisné riešenie, napr. sväté omše za prítomnosti malého počtu veriacich, používanie rúšok a hygienických prostriedkov, rešpektovanie dostatočných vzdialeností jeden od druhého, celebrovanie mimo kostolov na voľnom priestranstve… Odpoveď bola jednoznačná. Za nedodržanie štátnych nariadení a predpisov hrozia sankcie 1.659 € pre jednotlivcov a 20.000 € pre farnosti. Okrem toho Slovenská republika si mohla uplatniť aj výnimku z pravidla nedotknuteľnosti posvätných miest podľa článku 5 Základnej zmluvy medzi Svätou stolicou a Slovenskou republikou. Cirkev sa v takýchto prípadoch nemôže postaviť proti štátnemu aparátu, tak ako sa ani Pán Ježiš nepostavil na stranu Zelótov.
Pandémia nového koronavírusu nie je prvým morom, ktorým prešla Cirkev. Vieme, aké opatrenia boli zavedené v minulosti. Napr. zo 14. storočia, keď počas moru zomreli dve tretiny obyvateľov Európy, nachádzame maľby, ako kňazi rozdávali sväté prijímanie pri domoch, v ktorých bola karanténa tak, že používali dlhé lyžice. Alebo si môžeme spomenúť na sv. Karola Boromejského, ktorému zavreli všetky kostoly, a preto dal vybudovať morové stĺpy, pri ktorých sa slávili sväté omše.
Cirkev na Slovensku však neprestala žiť ani v takýchto mimoriadne ťažkých podmienkach. V novodobých dejinách, aj keď náboženská sloboda bola za komunizmu obmedzovaná a Cirkev prenasledovaná, boli to najmä hrdinskí kňazi, opravdiví dobrí pastieri, rehoľníci a rehoľnice, ale i laici, ktorí ukrutne trpeli v komunistických väzniciach, koncentrákoch a gulagoch. Pri najväčšej úcte voči tým lekárom, zdravotníkom, hygienikom i politikom, ktorí sa v súčasnosti snažia úprimne bojovať proti novému koronavírusu, je potrebné spomenúť aj tých, ktorí by boli radi, keby sa náboženský život za pomoci ochorenia COVID-19 na Slovensku paralyzoval.
Bratia a sestry, v evanjeliu sa spomína žena, ktorá 12 rokov trpela na krvotok. Až potom, keď celý svoj majetok minula na lekárov, hľadala Ježiša. Keď sa ho dotkla, bola uzdravená. História sa nám špirálovito opakuje. Pri „morových ranách“ svetské zriadenia sa obyčajne spoliehajú iba na ľudské riešenia, samozrejme väčšina z nich s dobrým úmyslom vyliečiť nemocných. Až potom, keď tieto riešenia zlyhávajú a niet sa čoho chytiť, hľadá sa Božia pomoc. Poučný je príklad talianskeho lekára, ateistu, ktorého práve súčasná náročná situácia priviedla k viere. Každý deň sa teraz spolu s kolegami lekármi a zdravotníkmi obracajú k Bohu o pomoc. Čo si myslíte, kto v Trnave žiadal pred 300 rokmi procesiu s milostivým obrazom a s Eucharistiou počas morovej rany? Spočiatku predstavitelia mesta nepočúvali cirkevnú vrchnosť, ale neskôr sami žiadali o Božiu pomoc prostredníctvom Panny Márie. Každý kňaz našej arcidiecézy dostal inštrukcie, čo má robiť, ako individuálne vysluhovať sviatosti alebo sväteniny.
Veríme tak, ako aj naši predkovia, že aj keď Pán Boh dopustí, neopustí. S pokorou zisťujeme, že zákazom slúžiť verejné sväté omše sa naplnili slová Pána Ježiša: „No prídu dni, keď im ženícha vezmú: potom sa budú postiť“ (Mt 9,15). Tento pôst nás očisťuje od formalizmu. Ježiš si čistí svoj chrám, svoju Cirkev. Lieči tých, čo boli naplnení konzumom a zbavuje nás svätokrádeží nehodných svätých prijímaní. Dostali sme milosť opravdivého pokánia. Môžeme začať žiť z Božieho slova osobne, aj pomocou internetu či iných médií. Objavujeme silu duchovného svätého prijímania, ak je nám bránené dotknúť sa Eucharistie. Môžeme byť uzdravení ako stotníkov sluha či dcéra Sýrofeničanky. Božiu milosť nemožno zastaviť ľudskými bariérami. A napokon Boh nám dal príležitosť, aby sme objavili, čo je domáca cirkev (Lumen Gentium, 11).
Zároveň vás, bratia kňazi i vás bratia a sestry našej Trnavskej arcidiecézy povzbudzujem k odvahe spojiť svoj hlas za práva veriacich, keď je evidentné, že sa v sofistikovanej forme pokračuje v ateizácii nášho ľudu. Keď biskupi, ako dobrí pastieri, žiadajú rešpektovanie náboženskej slobody, žiaľ, ich hlas sa často nedostane do komerčných médií. Ich slová šikovne prekrútia, a potom sa im dostáva často aj od vlastných veriacich kopec výčitiek za to, že nič alebo málo urobili pre Cirkev. Preto je dôležité, aby sa aj veriaci laici zomkli a organizovali na obranu učenia Katolíckej cirkvi.
Viete o tom, že sa v Piešťanoch už niekoľko krát uskutočnil tzv. „Krampuslauf - pochod čertov“? Niesli tam aj transparent s nápisom: „Nech peklo vládne tomuto mestu! Spolu to dokážeme. Satan.“ Osobne som intervenoval u predstaviteľov mesta a na Mestskom úrade spolu s piešťanským pánom dekanom, gréckokatolíckym pánom farárom, s pravoslávnym kňazom, ako aj spolubratom farárom Evanjelickej cirkvi augsburského vyznania, a napísali sme spoločné odmietavé stanovisko. Keby to vtedy malo väčšiu podporu zo strany veriacich, mohla byť ešte táto akcia zrušená. Jednota veriacich laikov totiž vzbudzuje aj zo strany liberálnych médií a politikov väčší rešpekt. Žiaľ, mnohí kresťanskí laici to odbili slovami: „...šak je to pekné, také smíšné...!“ Pozor! Božie mlyny melú pomaly, ale isto!
Drahí bratia kňazi, milí veriaci, dajme sa k dispozícii veľkonočnej zvesti o Kristovom zmŕtvychvstaní, aby nás naplnila pokojom, obnovenou vierou, nádejou a láskou. Otvorme si srdcia s úprimnou dôverou k zmŕtvychvstalému Kristovi. Ježiš Kristus je s nami. Keď v to uveríme s vierou a radosťou apoštolov, tak sa naše svedectvo pred svetom stane dôveryhodným. Lebo my, veriaci v Krista, nehľadáme svetskú slávu, nepovažujeme za dôležité rôzne štatistické údaje o popularite jednotlivých kňazov a biskupov, nemôžeme a ani nechceme ohlasovať to, čo sa páči dnešnému svetu, ale chceme ohlasovať Krista ukrižovaného a zmŕtvychvstalého. Takto budeme svedkami Božieho Syna, ktorý jediný si dokáže povolávať do radov svojich nasledovníkov, tých pravých apoštolov a učeníkov, skutočných dobrých pastierov, ktorí nezutekajú, keď sa vlci vrhajú na ovečky.
Prajem vám i naďalej milostiplné veľkonočné obdobie a s otcovskou láskou vás žehnám.
Ján Orosch, trnavský arcibiskup
Videonahrávku pastierskeho listu v slovenskom jazyku si môžete pozrieť na tomto mieste.
Drága Testvéreim,
szinte mindannyian ismerjük az érzést, amikor pszichikai nyomás alatt állunk, amikor fizikailag kimerültek vagyunk, és – ahogyan mondani szokás – nem tudunk talpra állni. De mi van akkor, ha éppen ilyen állapotban kell valakin segíteni? Ilyenkor önmagunk, vagy mások megmentése válik-e számunkra elsődlegessé?
I. Xerxész, perzsa király, aki Kr. e. 486-ban kezdett uralkodni, megtámadta a görögöket, a csatát azonban elvesztette. Európából a Földközi-tengeren keresztül próbált visszajutni hazájába, a hajója azonban viharba került és félő volt, hogy elsüllyed. A király ekkor elrendelte, hogy a teljes rakományt vessék a tengerbe. Mivel azonban ez sem bizonyult elégségesnek, a király emberei – uruk parancsára - elkezdték egymás után a katonákat is a tengerbe hajigálni, csak hogy Xerxész király életben maradhasson.
Az Úr Jézus egészen más király. Ő a mi királyunk, aki Jó Pásztorként hozza meg döntéseit. Azért született erre a világra, hogy önmagát értünk feláldozva, megmentsen minket az örök haláltól. Szavainak komolyságát, melyek szerint a Jó Pásztor életét adja juhaiért, az életével bizonyította. Önmagát áldozta fel, hogy minket megszabadítson. Ezért az Egyház a húsvéti időben háláját fejezi ki Királyának azért, hogy megmentette az örök haláltól.
Ma, húsvét negyedik vasárnapján, Jézus Krisztust, a Jó Pásztort ünnepeljük. Különösképpen kérjük az Urat, adjon nekünk elegendő számban olyanokat, akik követik őt. Az Isten sohasem küld lelkipásztorokat a mi hozzájárulásunk nélkül. Azok minden esetben válaszként jelennek meg a kéréseinkre, vágyainkra, legfőképpen pedig a gyermekeknek a családjainkban történő keresztény nevelésére. A Jóisten az együttműködésünket igényli ahhoz, hogy a hivatás kegyelmével ajándékozzon meg. Azt akarja, hogy a nyáját jó, buzgó és áldozatkész lelkipásztorok, papok és szerzetesek vezessék, akik készek életüket adni híveikért. Tőlünk, papjaitól, elvárja, hogy a híveinkért éljünk, önfeláldozóan, teljes bevetéssel kísérjük őket az üdvösség útján azzal a szándékkal, hogy szolgáljunk nekik. Azonban azt is el kell mondanunk, hogy mi, lelkipásztorok, hasonlót várunk el híveinktől, testvéreinktől. Ugyanúgy, mint Jó Pásztorunk, Jézus Krisztus, mi is elvárjuk a híveinktől szeretetünk és áldozataink elfogadását. Napi szinten kapunk ugyanis a híveinktől a hálálkodó leveleken kívül szemrehányásokkal teli leveleket is, amelyekben elégedetlenségüket fejezik ki, és csakis destruktív kritikákat tartalmaznak.
A koronavírus közelsége sok mindent – jót és rosszat – hoz felszínre a lélek rejtett mélységeiből. Mindez kapóra jön azoknak, akik az Egyházzal nem szimpatizálnak. Ez azonban nem újdonság a kereszténység történelmében. Néró római császár, Róma felgyújtásával vádolta meg a keresztényeket. Az ugandai vértanúkat pedig azért égették meg, mert az istenek állítólag megharagudtak a keresztényekre, amikor földrengés pusztította el az országot. A valódi ok azonban az volt, hogy a király homoszexuális orientációját ellenezték. Valahányszor bajok ütik fel a fejüket a társadalomban, az emberek bűnbakot keresnek, akire rá lehet hárítani a vétket. Az Isten és az Egyház mindig megfelelő céltáblának minősülnek. S bár nem hisznek Istenben, azt kitűnően megtanulták, hogy a keresztényeknek türelmesen kell viselniük a bántalmazásokat, és a rosszra nem szabad rosszal válaszolniuk. Biztosak abban, hogy a keresztények részéről nem kell tartaniuk olyan veszélytől, mint a Charlie Hebdo szatirikus folyóirat esetében. Ezért folytatják a hadjáratukat. Vannak, akiknek nem tetszik, hogy nem értünk egyet a mai hatalom liberális nézeteivel, vagy nemtetszésüket fejezik ki az olyan keresztény életvitellel szemben, amely összhangban van az evangéliummal és a keresztény erkölcsökkel, tehát provokálja őket az, hogy másobbak vagyunk. Jézus is provokálta Heródest megszületésével, a későbbiekben nyilvános fellépésével, tanításával és csodáival, ami miatt saját honfitársai le akarták őt taszítani a názáreti hegyről. S végül itt van az elítélése, amikor Barabás, a gyilkos rabló, elfogadhatóbb volt számukra, mint Krisztus.
Gyakran hangzik el még a hívők részéről is: „a püspökök bezárták a templomokat”. Ha a püspökök adtak volna ki ilyen rendeletet, akkor ezt vissza is vonhatnák, itt azonban egy félreértésről van szó. Ez kizárólag állami, nem egyházi rendelet. A püspökök nem rendeltek el semmit, csupán értesítettek arról, amit a miniszterelnök és a tiszti főorvos rendelt el. Azok a híveink, akik aggályok nélkül elfogadják a liberálisok nézeteit, megfeledkeznek arról a lehetőségről, hogy egyénileg meglátogathatják a templomokat abban az időben, amikor nyitva tartanak a hívek magánimáira, szentségimádásra, szentgyónásra és szentáldozásra az előírt higiéniai feltételek mellett. A püspökök az első pillanattól kezdve azon fáradoztak, hogy valamiféle kompromisszumos megoldást találjanak, például szentmise bemutatását hívek kisebb létszámú jelenlétében, szájmaszk és fertőtlenítőszerek használatával, figyelembe véve a kellő távolság megtartását, vagy esetleg a szabadban történő szentmisék bemutatását… A válasz egyértelmű volt. Az előírások megszegését 1 659 eurós, a plébániát 20 000 eurós büntetéssel sújtják. Ezen felül a Szlovák Köztársaságnak lehetősége lett volna arra, hogy kivételt tegyen a szent helyek érintetlenségének szabálya alól a Szentszék és a Szlovák Köztársaság között megkötött Alapszerződés 5. pontja értelmében. Az Egyház az ehhez hasonló esetekben nem helyezkedhet szembe az államapparátussal éppúgy, mint ahogyan az Úr Jézus sem állt egykor a zelóták oldalára.
Az új koronavírus-járvány nem az első világjárvány, amellyel az Egyháznak meg kellett birkóznia. Ismertek a múltban bevezetett intézkedések. Például a XIV. században, amikor Európa lakosságának kétharmada a pestis áldozatává vált, olyan festményekkel találkozhatunk, ahol a papok személyesen járták a vesztegzár alá helyezett házakat, és hosszú kanalak segítségével osztották az Oltáriszentséget a híveknek. Vagy ismeretes Borromei Szent Károly esete is, aki – miután bezáratták az összes templomát – járványoszlopokat építtetett, és ezeknél szolgálták a szentmiséket.
Az Egyház Szlovákiában azonban az ilyen rendkívül nehéz helyzetben is tovább él. Az újkori történelem folyamán, amikor a kommunizmus idején korlátozták a vallásszabadságot és üldözték az Egyházat, sok hősies lelkületű pap akadt, igazi jó pásztor, szerzetesek és szerzetesnők, de laikus hívők is, akik sokat szenvedtek a kommunista börtönökben, koncentrációs táborokban és gulágokon. Amellett, hogy nagy tisztelettel tartozunk azoknak az orvosoknak, egészségügyi alkalmazottnak, higiénikusoknak és politikusoknak, akik a jelen helyzetben igyekeznek őszintén küzdeni az újfajta koronavírus ellen, meg kell említenünk azokat is, akik szívesen vennék, ha a COVID-19 megbetegedés segítségével Szlovákiában közömbösíteni lehetne a vallási életet.
Kedves testvéreim! Az evangélium említést tesz a tizenkét éve vérfolyásban szenvedő asszonyról. Csak azt követően kereste fel Jézust, hogy minden vagyonát orvosokra költötte. Amikor megérintette Őt, meggyógyult. A történelem spirálszerűen ismétli önmagát. A „pestisjárványokat” a világi intézmények rendszerint emberi megoldásokkal próbálják orvosolni, természetesen azzal a nemes szándékkal, hogy a betegek meggyógyuljanak. Csak azt követően, amikor ezek a megoldások csődöt mondanak, és már nincs mibe kapaszkodni, keresik a segítséget Istennél. Közismert annak az ateista olasz orvosnak az esete, akit éppen a jelen járvány vezetett el a hithez. Orvoskollégáival és a kórházi dolgozókkal együtt most már naponta Isten segítségét kérik. Mit gondoltok, ki volt az, aki Nagyszombatban háromszáz évvel ezelőtt körmenetet követelt a pestisjárvány idején a kegyképpel és az Oltáriszentséggel? A város képviselői kezdetben nem hallgattak az Egyház elöljáróira, később azonban ők maguk könyörögtek Isten segítségéért a Szűzanya közbenjárására. Főegyházmegyénk minden papja eligazítást kapott arról, mit kell tenni, és hogyan kell egyénileg kiszolgáltatni a szentségeket vagy a szentelményeket.
Hisszük, hogy – amiként azt elődeink vallották – bár az Úr próbára tesz, mégsem hagy magunkra. Alázattal szembesülünk azzal a felismeréssel, hogy a szentmisék nyilvános bemutatásának betiltásával beteljesültek az Úr Jézus szavai: „Eljönnek azonban a napok, amikor elveszik tőlük a vőlegényt, akkor majd böjtölnek”. (Mt 9,15). Ez a böjt a megtisztít bennünket a formalizmustól. Jézus megtisztítja templomát, Egyházát. Meggyógyítja azokat, akiket magával ragadott a fogyasztói lelkület, és megszabadít bennünket a szentségtöréses, méltatlan szentáldozástól. Az őszinte bűnbánat kegyelmét kaptuk meg. Lehetőséget kaptunk arra, hogy Isten Igéjének olvasásából éljünk személyesen, vagy az internet és egyéb média segítségével. Felfedezzük a lelki szentáldozás erejét, amikor akadályozva vagyunk az Eucharisztia megérintésében. Meggyógyulhatunk úgy, amint a százados szolgája vagy a szírföníciai asszony lánya. Az Úr kegyelmét nem lehet emberi gátakkal akadályozni. S végül: Isten lehetőséget adott arra, hogy felismerjük, mit is jelent a „családegyház” fogalma (Lumen Gentium, 11).
Egyúttal arra buzdítalak benneteket, a Nagyszombat Főegyházmegyében élő paptestvéreimet és hívő testvéreimet, emeljétek fel bátran a szavatokat a hívek jogaiért akkor, amikor egyértelmű, hogy átgondoltan folytatódik népünk ateizációja. Amikor a püspökök, mint jó pásztorok, követelik a vallásszabadság tiszteletben tartását, sajnos, a szavuk nem jut el a kereskedelmi médiákba. Szavaikat ügyesen kiforgatják, és ennek következtében a hívek részéről is szemrehányások érik őket, mondván, semmit, vagy keveset tesznek az Egyház érdekében. Ezért fontos hogy a laikus hívők összefogjanak, és álljanak ki a katolikus Egyház tanítóhivatala mellett.
Tudomásukra jutott-e a kedves híveknek, hogy Pőstyénben már több alkalommal is megrendezésre került az úgynevezett „Krampuslauf”, az ördögök felvonulása? Ilyen feliratú transzparenst is vittek: „Városunkban hadd uralkodjék a pokol! Együtt elérjük! A Sátán”. Személyesen tiltakoztam a város elöljáróinál és a Városi Hivatalnál a pőstyéni esperes úrral, a görög katolikus plébánossal és a pravoszláv pópával, valamint az Evangélikus Egyház plébánosával. Közös elutasító nyilatkozatot írtunk alá. Ha nagyobb támogatást kaptunk volna a hívek részéről, ezt az akciót megszüntették volna. A hívek közös fellépése ugyanis a liberális médiákban és a politikusok szemében is sokat nyom a latban. Sajnos, sok hívő keresztény a következő képpen reagált erre az akcióra: „…de hisz ez olyan szép és vicces!” De vigyázat: Isten malmai lassan, de biztosan őrölnek!
Drága paptestvéreim, kedves hívek! Engedjük, hogy Krisztus feltámadásának húsvéti öröme békességgel, megújult hittel, reménnyel és szeretettel töltsön el minket! Őszinte bizalommal nyissuk meg szívünket a feltámadt Krisztus számára! Az Úr Jézus velünk van. Ha ezt az apostolok hitével és örömével hisszük, akkor tanúságtételünk a világ szemében szavahihetővé válik. Ugyanis nem világi dicsőségre törekszünk, nem a papok és püspökök népszerűségét kimutató statisztikai adatokat ítéljük mérvadónak, nem tudjuk és nem is akarjuk azt hirdetni, amit a mai világ szívesen hallana, de igenis hirdetni akarjuk a megfeszített és feltámadt Krisztust. Így válunk Isten Fiának tanúivá, aki egyedüliként képes arra, hogy követőket hívjon soraiba, olyan igazi apostolokat és tanítványokat, valódi jó pásztorokat, akik nem menekülnek el, amikor farkasok törnek a nyájra.
További kegyelemteljes húsvéti időszakot kívánva, szeretettel adom apostoli áldásomat mindnyájatokra.
Mons. Orosch János, nagyszombati érsek
Videonahrávku pastierskeho listu v maďarskom jazyku si môžete pozrieť na tomto mieste.
Zdieľaj
